#Antenna Hungária Zrt.



Versenytorzító hagyományt folytat a kormány a nemzetstratégiai jelentőségű Vodafone-felvásárlással
 

Versenytorzító hagyományt folytat a kormány a nemzetstratégiai jelentőségű Vodafone-felvásárlással

Közel egy évtizede teremtette meg magának a lehetőséget az Orbán-kabinet arra, hogy közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítsen át sok milliárd forint értékű céges tranzakciókat, kizárva így az ügyletek vizsgálatából a Gazdasági Versenyhivatalt. A miniszterelnök az évek során rengeteg területen intézkedett így – felidézzük a legemlékezetesebb GVH-elpöcköléseket.








A NER-köröknek is jut a raktárkoncertes milliárdokból
 

A NER-köröknek is jut a raktárkoncertes milliárdokból

A zenészek megsegítését célzó állami program 5,3 milliárdjának nagyobb része a raktárkoncertek lebonyolítására és közvetítésére megy majd a 24.hu szerint. A szervezésben állami pénzekkel jól ellátott ismert cégek és vállalkozók is részt vesznek.

hvg.hu hvg.hu





Még szívhatják a fogukat a MinDig TV-sek
 

Még szívhatják a fogukat a MinDig TV-sek

Az ónos eső miatt bedöglött hálózatok közül a UPC-é már működik, az Antenna Hungáriánál azonban még vannak gondok. Kimaradás van a Gerecse és a Nagy-Hideg-hegy körzetében a MinDig TV és MinDig TV Extra adásában. A Vodafone szolgáltatásával is vannak még gondok itt-ott.

MTI MTI